Nem egyszer, nem kétszer, hanem sokszor futottam bele tokiói tartózkodásom alatt csinos fiatal csajszikba, akik hangosan cseverésztek, röhögcséltek. Mindannyiuk marha dögös volt, az első divat szerint öltözve. Nem nagyon értettem, pár hónapja szültek és ilyen csinosak?

Mi lehet a titkuk? Elkezdtem követni őket, és nem hiszitek el, mit láttam. A babák helyén apró, kisfiúnak és kislánynak öltöztetett kutyusok kényeskedtek. De még akkor sem vettem a lapot, azt hittem, ezek a kis kedvencek a gyerekek élő játékszerei. Még mélyebb nyomozásba kezdtem. Hol a gyerek? Hol a gyerek? De gyereket sehol sem láttam, csak kutyákat. Jé, ezek a csajszik kutyákkal vannak otthon GYES-en, gondoltam. Még ilyet! Aztán utánakérdeztem a szállásadómnál. Nem is értette, miért csodálkozom ilyen nagyon. Japánban van egy réteg harmincas, negyvenes csaj, akik vállaltan nem akarnak gyereket. Általában magas pozíciókat töltenek be, orvosok, ügyvédek, és a napi 12-13 órás munkaidő után nincs semmi kedvük pasikkal és gyerekekkel bajlódni. Reggel beviszik a kutyuskákat a kutyanapközibe, este meló után mennek értük. Szabadnapokon meg összejönnek, sétálgatnak, röhögcsélnek, és megdumcsizzák, mit ugatott először a cuki kutyvasz bébi.